Szaranszk

Avagy, ami elromolhat, az el is romlik. Az elmúlt néhány napot talán így tudnám a legjobban összegezni, de kezdjük az elején!

A hétvégém punnyadásban telt, ami néha nem is baj. Kicsit pihentem, meg sok-sok filmet megnéztem. Azóta folyamatosan csokizok. Kellett nekem megnézni a Csokoládé című filmet! (De a Johnny Depp még mindig nagyon jó pasi!:P)

Hétfőn megadtam a telefonszámomat a diákjaimnak, ha bármi bajuk van, akkor hívjanak vagy írjanak sms-t. Ahogy kedden tartottam hazafelé, fáradt voltam, emiatt nem is volt túl jó a hangulatom. Még mindig nem sikerült megszokni az itteni gépek és Internet korlátoltságát, és ez néha fel szokott húzni. (És ekkor szoktam mindig megígérni, ha hazaérek, még a fürdőszobában is netezni fogok!!!) Szóval, éppen megyek haza, és látom, hogy kaptam egy sms-t. Vajh, ki lehet? És az egyik tanítványom volt! Hát én úgy megörültem neki, annyira jól esett, hogy aztán egész délután vigyorogtam! :D

Azt hiszem, akkor kezdődött a rossz szériám! Szerdán órák után, ahogy szoktam, mentem netezni: gmail, msn, vagyis csak szeretném az msn-t, mert az előreugró ablakokat (vagy miket) alapból nem engedélyezi a gép. Csakhogy jelen esetben meg sem kérdezte, hogy akarom-e engedélyezni! Próbáltam én nézegetni a menüsort, de miután oroszul van, így egy kicsit nehéz volt. Akkor anya segítségét kértem, mert ugye vele ilyenkor szoktam beszélni a neten. Persze nem tudtunk neki mit csinálni. Közben próbáltam a pendrive-omat is használni – anyagokat feltölteni netre –, de a gép legalább kétszer felmondta az engedelmességet, és egy idő után már nem látta a pendrive-ot sem. Na ekkor teljesen kiakadtam, és magamba ápoltam szép magyar anyanyelvünk ilyen esetekben használatos szókincsét. Persze mindezekkel sikerült kb. 1,5 órát „eljátszanunk”, a 2-ből, amit vettem. Úgyhogy tettem még egy kört, vettem még egy órát, hogy legalább anyával tudjak beszélni egy kicsit. Aztán hazamentem, nagyjából lenyugodtam (még jó, hogy olyan messze lakok, így volt időm kiszellőztetni a fejem!:)) Este még átmentem Oljáékhoz beszélgetni, magyarozni, meg elkezdtünk hastáncot tanulni!:) Véleményem szerint Oljának érdemes lenne komolyan hastáncot tanulnia! 9 után elköszöntem, mert tudtam, hogy sok gépelnivalóm van, ráadásul erzául, ami azért még egy kicsit lassabban megy, mint magyarul. Valamikor 10 után neki is álltam. Éjfélig eljutottam kb. a feléig, de akkor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, hát lefeküdtem, de beállítottam a telefonomat 4-re, mert tudtam, hogy 2 óra alatt biztos befejezem a maradékot. Ez aztán olyan jól sikerült, hogy nem is emlékszem rá, hogy csörgött volna az óra, és mindjárt fél 7-kor fel is ébredtem. Persze szidtam magam! Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy az itthoni gépem sem látta a pendrive-omat, amin képek, mindenféle doksik vannak, amiknek egy részét nem mentettem rá a gépre. És még mindig nem értem az okát, hogy miért nem. Ha jól emlékszem kedden át akartam pakolgatni, de valamiért nem tettem meg.:(

Szóval, reggel még elkezdtem gépelni egy kicsit, mert aznap akartam bevinni az anyagot. Aztán úgy döntöttem, hogy a diákoknak sem árt egy kis önálló munka, így bevittem a gépet, hogy majd közben tudok dolgozni. Igen, csak az átalakítót nem vittem el, amivel be tudtam volna dugni a gépemet az aljzatba. Na ekkor már elkezdtem csapkodni. Szegény diákok néztek rám nagy, kerek szemekkel. Mondtam, hogy semmi gond, csak… És azt se felejtsem el, hogy reggel a másik pendrive-omat sem látta a gépem, ami még inkább olaj volt a tűzre. Azt hiszem, akkor éreztem azt, hogy jó, akkor most telefonon felhívom az egyik tanárt, mondom, hogy beteg vagyok, vagy valami más indokot találok, visszafekszek, és ki nem mozdulok itthonról, mert ez a nap már nem lehet jó!

Bent azért sikerült annyit gépelni, hogy nem merültem le. Ja, és azt is hozzá kell tennem, hogy nem volt otthon semmi kajám, így háromkockányi (háromszögnyi) Toblerone csokival igyekeztem jóllakni. Jött az erza óra. Én szánakozva és mély megbánást tanúsítva mondtam a tanárnőnek, hogy én fel akartam kelni, de nem sikerült. Erre megkérdezte, hogy jól aludtam? Mondtam, hogy igen. Hát akkor ne legyen semmi más problémám, mert az a lényeg! Szóval nagyon jól esett, hogy nem lett leharapva a fejem.

Aznap még egy kihívás várt: jött a tv, hogy riportot készítsen velem. Ezt megint szívesen kihagytam volna. Mivel nem vagyok biztos abban, hogy jól mondom-e, amit mondok, ezért kegyetlenül féltem. A tanárnővel gyakoroltunk egy kicsit, ami ideig, óráig (percig) megnyugtatott. A riport előtt még leugrottam netezni, hogy begyűjtsek egy kis családi bíztatást, aztán elkezdődött. Szerintem nem voltam jó. Nekem nem tetszettem. Bár még sosem volt, hogy bármivel is meg lettem volna elégedve magammal kapcsolatban, de akkor sem volt jó. Csináltak mindenféle felvételt a könyvtárban, a tanszéken, az udvaron, szóval nagyon izgalmas volt. Úgyhogy most már nemcsak az újságban szerepelek, hanem a tv-ben is. A végén még médiasztár lesz belőlem (és apa-szupermodell mellé állok a sztárságban!:P)