Szaranszk

Ahogy befejeztem az írást, és megvacsiztam, a gondolatok folyamatosan kavarognak a fejemben. Újabb és újabb dolgok jutnak eszembe a hétvégével kapcsolatban, amiket nem írtam le, és az az érzés kerít hatalmába, hogy unalmas dolgokat írtam le majdnem 5 oldalon keresztül. Nem írtam le, hogy szívatták egész hétvégén Felixet a többiek, hogy szintén Felix a legtöbb dolgot félreértette, amit mondtunk, és ez mindig nagyon viccesen jött le. (És mellékesen ma – kedden – azért lettem kinevetve, mert én sem értettem semmit, miközben chateltünk, de nem az én hibám volt, a program nem akart működni!) Azt sem írtam le, hogy a System of a Downnak annyi átköltését hallottam, hogy nem mehetek végig anélkül az utcán, hogy ne vigyorognám végig teli szájjal azt a néhány percet, amíg egy System számot meghallgatok. Hogy belém állt az ideg, amikor indulás előtt Jérome és Felix nekem szegezte a kérdést, hogy hol van az útlevelük, mert előtte nap én raktam el. És nem találtam sehol, amikor kiderült, hogy benne van Jérome kabátjában és Felix táskájában.

És azt meg pláne elfelejtettem leírni, hogy második éjszaka a portás néni alig akart minket beengedni, és még azt is megkérdezte, hogy miért nem mentek a fiúk inkább hotelba, ha ilyen későn megyünk haza. És elég sokáig álltunk az ajtóban, amíg a hegyi beszédet tartotta. Persze én nem értettem belőle semmit, de amikor Peti lefordította, ugyanazt mondtam, mint néhány órával később az erza tanárnőm, hogy én itt lakom, ők az én vendégeim, és ennyi! Mással nem kell foglalkozni!

Hogy egyik este a fél utat végigröhögtem, de úgy, hogy nem tudtam megszólalni, mert Peti nem értette, amit mondok. Mert én azt mondtam, hogy „fujtós” és nem azt, hogy „fojtós”. (Jelzem mindkettőt helyben hagyja a word!) És már rám lett szólva, hogy ne röhögjek, hanem mondjam meg, hogy mi az, hogy ’fujtós’, és miért nevetem ki? Komolyan, olyan jót régen nevettem! (Most jut eszembe, hogy nem is! Egy rövid szösszenet következik: múlt hét óta majdnem minden nap beszélünk anyáékkal telefonon, mert netről lehet olcsón hívni orosz mobilt. Csak a vonal nem mindig működik jól: zúg, akadozik. Egy ilyen alkalommal mondtam, arra a kérdésre, hogy mit fogok aznap csinálni, hogy lelkiekben készülök Moszinra. Ő a dékán, és múlt héten végre bemutatkoztunk egymásnak. Na de, Anya azt, hogy „lelkiekben készülök Moszinra”, úgy értette, hogy „lehet, hogy kimegyek a piacra”! A szörnyű az, hogy most is könnyesre nevettem magam!) Azt hiszem, hogy ez akkor történt, amikor hajnalban jöttünk haza a Viktoriából, így 4 óra előtt az ilyesmi különösen viccesen hat! :D A nagy röhögésről jut még eszembe! Aki tudja, hogy mit jelent az magyarul, hogy „to dog”, „to cat”, az írjon, és viszek neki valami ajándékot! Ez csak azért a nevetésről jutott eszembe, mert Jérome még csak-csak, de Peti gyakorlatilag alig kapott levegőt, amikor erről beszéltek, és Felix becsatlakozott a beszélgetésbe!

És még egy csomó olyan dolog, ami nekünk nagyon vicces, és még lehet, hogy évek múlva is röhögünk rajta, ha visszaemlékszünk rá, de másnak kevésbé humoros. (Erről jut eszembe: Kacsa Laci! Új felhasználási módját találtuk a tremoló-karnak, de megvédtem mindenféle atrocitástól! És egyedül Jérome tudta, hogy mi az. Na igen, gitározott! :))

A lakásban azóta is nyitott fortocskával alszom, mert olyan meleg van, annál az abnormális lépcsőnél a füvön jövök le, és amikor suliba megyek ránézek „gold-finger Puskin”-ra. És valószínűleg még megannyi dolog van, ami 5 perc múlva eszembe jut, szóval bocsi, ha valamit kihagytam! :)

Puszka!