Szaranszk

Ezer bocsánat, hogy eddig nem írtam, de egy kicsit összeszaladtak a dolgok. Azt hiszem, akkor írtam utoljára, amikor a vendégeim elmentek. Huh, mit is történt azóta?

Az elmúlt 1-2 héten nem mindig kellett órát tartanom, mert egy végzős lány tartotta őket, úgyhogy tudtam pihenni, meg minden mással foglalkozni.:) Több, mint két héttel ezelőtt az erza tanárnőmtől kaptam két jegyet egy Kantele című előadásra. Nem értettem akkor pontosan, hogy miről is fog szólni az előadás, annyit értettem, hogy finn, zene meg tánc. Gondoltam, akkor ez már rossz nem lehet. Mivel két jegyet kaptam, ezért elhívtam Olját is. Amikor megtudta, hogy mire megyünk, belőle is kitört az öröm, úgyhogy érdeklődve vártam. Az előadás most hétfőn volt. Reggel elég nyűgösen ébredtem, és nem voltam kibékülve a világgal. Ha sütött a nap, az volt a baj, ha nem sütött, akkor az. Egyszóval: hisztis voltam! (bár ez kettő:( ) Aznap sem kellett órát tartanom, aminek nagyon örültem, mert így tudtam reggel fordítani. Oh, azt írtam, hogy örültem?! Inkább: azért volt előnyös, mert így tudtam fordítani. Aztán rohantam erza órára (mert ugye sosem tudok időben elindulni), ahol arra a kérdésre, hogy vagyok ma, persze elpanaszoltam, hogy ma még a sz.. is ízetlen, persze nem ezekkel a szavakkal, meg hogy nyűgös vagyok, mert keveset aludtam. Hát miért aludtam keveset? Mondtam, mert egész hétvégén fordítottam, de még mindig nem tudtam befejezni. Nem tudom, hogy mondtam-e már, mit fordítok: a konferenciára íródott anyagomat. Kicsit szenvedünk, de nem baj! :S Szóval nyűgös voltam, miegymás. Délután még neteztem egy sort, úgyhogy anyának is el tudtam panaszolni minden bajomat, amit főleg a fordítás tett ki. Van egy mondat, aminek még mindig nem mentem neki, mert nem visz rá a lélek. Egye kutya, beillesztem, csak hogy mindenki lássa és irigyeljen engem: „A feldunai hadsereg, szem előtt tartva Magyarhon alkotmányára letett esküjét s a katonai becsületet, tökéletesen tudja, mit akar s mit kell tennie; kinyilatkoztatja, miképp az ellenséggeli bármily alkudozásnak eredményét csak úgy fogja elismerni, ha ezen alkudozás egyrészt Magyarország azon alkotmányformáját, melyre a hadsereg megesküdött, másrészt pedig a hadseregnek katonai becsületét biztosítandja.” Ugye, milyen szép?! Ha valaki esetleg nem ismerné fel egyből, ez Görgei Artúr váci kiáltványának az egyik pontja, mert hogy rakjunk bele idézetet is, nehogy már megkönnyítsük a saját dolgunkat, ááh! Azt hiszem, a kiáltványt vasárnap éjjel fordítottam. Hogy is mondjam? Akkor egy kicsit összeakasztottam a nem létező bajszomat Görgeivel. Talán még úgy is szalonképes, hogy nem tartozott éppen a kedvenceim közé. Bár vele még szerintem mindig jobban jártam, mint egy Kossuth szöveggel. Egyébként nagyon vicces, de néha kissé zavaró nekem, hogy minden nevet fonetikusan kell leírni. Néha talán még nehezebb is. Furcsa leírni egy Batthyányt (Батяни), de már egész megszoktam.

Hogy felvegyük újra történetünk fonalát, hétfőn nem volt túl jó kedvem. Egy kicsit későn értem haza, így kb. 20 percem volt enni, meg átöltözni, ami azért nem olyan sok. Elindultunk Oljával. Persze elkezdett csöpörögni az eső. Egész nap lógott a lába, amikor mentem haza, akkor még esett is, szóval az idő sem volt túl szívderítő. Az ernyőt hol kinyitottuk, hol becsuktuk, mert 1-2 perc után mindig elállt az eső. A művelődési házban már elég sokan voltak, beadtuk a kabátunkat a ruhatárba. Oh, egy apróság: itt még sehol nem fizettem azért, hogy a ruhámat elvegyék. Egyik szórakozóhelyen sem, de még itt sem!!! Volt ott néhány másik tanár is, például a szomszédom is, az egyik ismerősével és a gyerekeikkel. Egyszer csak látom fél szemmel, hogy a szomszédom ismerőse beszél a lányához, és közben felém mutogat. Én direkt nem vettem észre, úgyse tudok oroszul, akkor meg minek? Aztán a szomszédom odahajol hozzám, hogy ugye én tudok angolul? Mondtam, hogy úgy nagyjából igen (persze azt mondtam, hogy igen, mert az úgy jobban hangzik). Mondta, hogy akkor beszélgessek egy kicsit a kislánnyal, mert ő is tanul angolul, úgyhogy beszélgettünk egy kicsit. Amikor hazaértem, és a családdal beszéltem telefonon, akkor jutott eszembe, hogy elég multikulturális estém volt: magyarként, Oroszországban, a Mordvin Köztársaságban beszélgettem egy orosz kislánnyal angolul egy művházban, ahová az erza ismerősömmel mentem egy vepsze előadásra, ahol finnül, oroszul és vepsze nyelven énekeltek, és játszottak egy finn népi hangszeren. Hát kell ennél több?! :) Az előadás meg valami nagyon jó volt! Izgalmas, változatos, humoros, amit el lehet képzelni. Ez a kantele egyébként egy cimbalomszerű ősi, finn, népi hangszer. Volt ott lassabb tánc, gyorsabb. Táncoltak sílécekkel és nélküle. Még fűrészen is zenéltek. Többször párbajozott két hangszer: hegedű kontra tangóharmonika, klarinét kontra tangóharmonika vagy kantele. Volt dobszóló, és a kedvencem: elektromos kantele, amire a végén rányomták a torzítót, úgyhogy nagyon metálos hangzása volt! :P Szóval nagyon izgalmas volt az egész. Másnap, amikor meséltem az élményeimet a tanárnőnek, megjegyezte, hogy úgy mentem hétfőn, hogy utálom az egész világot, de aztán mégis jó lett a nap vége. Mondtam, hogy így van, de hát szokott ez ilyen is lenni. Mondta, hogy délután a színházban lesz Raisza Sankina könyvbemutatója, aki nagyon sokat tett az erza nyelvért. Úgyhogy óra után megbeszéltük Tanjaval, hogy akkor megyünk. A bemutatón nem sokat láttam a könyvből, de ott is volt minden! Főleg énekeltek, persze erza dalokat, legtöbbször zene nélkül, igaz, néha túl közel állt valaki a mikrofonhoz, persze olyan, akinek egyébként is elég erős hangja volt. Az alkalmanként okozott némi fájdalmat, de ettől függetlenül jó volt. Az írónő kapott sok-sok virágot, ajándékot, és mindenkitől minimum 4 perces köszöntést és monológot. Volt, aki erzául, volt, aki moksául és volt, aki oroszul beszélt. Egy rövid színdarabot is láthattunk, meg egy táncot is, amit fiatalok adtak elő. Volt ott két nagyon édes kisgyerek is, akik beszéltek, és ha jól értettem, akkor Raisza Sankina tanítványai. Volt, aki zenei aláfestéssel énekelt, amivel nem lett volna baj, ha nem „Lagzi Lajcsi” zene megy az ének alatt, hozzáillő fényekkel együtt. Nekem egy kicsit illúzióromboló volt, főleg, hogy néhányan ezt népviseletben tették meg. Ízlések és pofonok! Több, mint két órás volt ez a program, így megint elég későn értem haza, de azért belekezdtem a fordításba. Valamikor éjjel abbahagytam, mert másnap két órám is volt, persze 1-2., úgyhogy muszáj volt valamit aludni. De mivel megígértem, hogy csütörtökre viszem, ezért bele kellett húznom. Úgy gondoltam, hogy délután alszok egy órácskát, akkor bírni fogom. Az egy órácskából elalvás következtében három lett, amiből meg az következett, hogy egész éjjel fordítottam. Valamikor 5 után feküdtem le, de 7 előtt már keltem, mert ugye megint 1-2. órám volt. Erza órán elkezdtük átnézni a fordítást: majdnem 4 óra alatt nem jutottunk el az első oldal aljára. A tanárnő azt mondta, nem azért mert olyan rossz, hanem hogy „erzább” legyen! Én is igyekszem elhinni neki! :S Így felesleges volt akkor éjjel nem aludnom, de ennek következtében a múlt éjjel sikerült megaludnom a bűvös 12 órát! Még leírni is szörnyű, de azért nagyon jól esett! :D