Szaranszk

…és mindezt huszonnégy évesen… az nem egy szívderítő élmény. Bizony. Szerdán az egyik tanítványom megtisztelt a jelenlétével az órán. Persze akkor is csak a második órára jött be, de ez már nem is fontos! Szóval, érdeklődtem tőle, hogy mit csinált a hétvégén. Ekkor említette, hogy novemberben férjhez megy! A vicces az, hogy 1-2 héttel korábban kérdeztem, hogy ki mikor akar megházasodni. Ekkor azt mondta, hogy majd, még nem tudja, ha megkérik a kezét… és jövő héten férjhez megy. Mellesleg 19 éves. Igazából ez még nem is okozna nagy törést az életemben. De a múlt héten a dékán említette meg, hogy miért nem mentem még férjhez. Mondtam neki, hogy még túl fiatal vagyok. Erre megjegyezte, hogy ne aggódjak, mert majd keresnek nekem egy alkalmas férjet, megházasítanak, és majd lesz sok-sok gyerekem! Ugye milyen jó lesz? Én nagyon kedvesen mosolyogtam, és igyekeztem ennyiben hagyni a dolgot. De később belegondolva, hogy ő volt a második, aki megkérdezte hajadonságom okát, és igyekezett bekötni a fejem, illetve, hogy a 19 éves tanítványom férjhez megy… azt hiszem komolyan el kell gondolkodnom a jövőmet illetően. Azuram feltette a nagy kérdést (nem, azt a nagy kérdést már régebben feltette), hogy vénlánynak tartanak-e! Én igyekszem magam azzal nyugtatni, hogy nem, de hogy mi játszódik le a többiek fejében…

Az utóbbi időben egyre idegesítőbben bámulnak rám az emberek. Főleg a lányok. OK! Valóban nem magas sarkúban próbálok egyensúlyozni, nem viselek mindenféle szőrös-tollas kabátot meg csillogó, flitteres sapkát, nem is festem mindig magam, és még az orromat is kifújom, ha kell, és nem szipogok, de ennyire nem lehetek más! Vagy mégis?! A mai napot megértem: szegedi egyetemes pulcsi volt rajtam, meg a régebben említett, nagyon vagány Kenny McCormickos fülbevalóm. De ennyire?! És a vicces az, hogy először mindig a lábamat nézik. Biztos feltűnő, hogy nem kopogok. He-he! Régebben beszélgettem egy lánnyal, és mondtam neki, hogy én évente kb. kétszer veszek fel magas sarkút, de egy fél óra múlva már nagyon kell igyekeznem nem belehalni. Ő meg azt mondta, hogy egy évben kb. kétszer vesz fel lapos talpú cipőt. Más. Bár nekem az is furcsa, hogy az állapotos nők is magas sarkúban járnak. (Persze lehet, hogy otthon is, ezt még nem figyeltem meg, de majd decemberben nagyon fogok igyekezni erre is időt szakítani.) De magamból kiindulva, én nem biztos, hogy abban rohangálnék egész nap. Na mindegy.

Néha úgy érzem, hogy az egyetemen, ahol netezni lehet, a „nagyasszony” (lány) néha kóstolgat. Bár nekem eleve furcsa, hogy az egyetemen fizetni kell a netért a diákoknak. De ez még a kisebbik. Valószínűleg nagyon el vagyok kapatva az otthoni hiper-szuper csúcstechnika után, de néha kellemetlen, amikor 3-4 percet kell várni, hogy elinduljon a word. (Ráadásul itt nem is wordnek hívják, mert nem olyan op.-rendszerük van, de aránylag könnyen sikerült rátalálnom. Csak formázni ne kelljen, vagy ilyesmi. Akkor maximum jelek alapján tudok tájékozódni!:)) Na mindegy, még ez sem nagy probléma. De néha a lány, átküld egy másik terembe, mondván, hogy ott már nincs hely. Ez általában így is van, de volt már, hogy akkor is átküldött, amikor kb. 7-en ültek a teremben (19 gép van). Ez csak azért jelent kisebb bosszúságot, mert a másik teremben kevésbé fejlett gépek vannak. Általában lassabbak, meg nem is merek túl sok ablakot, programot megnyitni, nehogy lefagyjon. Ez az egyik. A másik meg, hogy a zárás előtt 1 óra 20 perccel nem lehet netezni 1 óra 15 percet. Hm! De miért? Anya mondta régebben, hogy próbáljam meg le…hm… gumicukrozni. (mármint gumicukorral megvesztegetni, nem amúgy legumicukrozni! (azt az ut’só répát nem kellett volna megennem!)) Még nem próbáltam, de lehet, hogy lassan érdemes lenne bevetni ezt is. Egyéb ötlet?!

És lassan lehet örülni, vagy nem örülni (attól függően, hogy kinek mennyire vagyok az ő szüve csücsökjében)! Szombattól indul a visszaszámlálás: ut’só hónapomhoz értem. Szombathoz egy hónapra, ha nem siklik ki a vonat, ha nem zuhan le a repülőgép, és leszek oly ügyes, hogy egyiket sem késem le, akkor december 15-én fél négy előtt földet érek Ferihegyen! Ollé! (Persze az sem egy utolsó szempont, hogy Peti újra segítsen Moszkvában. Bár, ha nem segít, az belefér a lekésés fogalmába, így…!) Úgyhogy lehet írogatni a kívánságlistát, hogy ki mit szeretne innen! Ha lehet, ne kérjen mindenki szőrmebundát, meg ilyeneket, mert az nagyon nehéz, halat se kérjen senki, mert vagyok annyira önző, ha én nem szeretem, akkor nem is viszek (csak ha azuram kéri, ha már annyira megszerette a halat huszonéves fejjel :P), és vodkát is csak korlátozott mennyiségben tudok vinni!:)