Szaranszk

Először is mindenkitől bocsánat, hogy két hét után írok. Nem feltétlenül az idő hiánya miatt. Inkább az a dolog, ami félig egészségessé teszi az embert: a lustaság. Vagy az a tisztaság…?:) Aki ismer, annak nem meglepő, hogy néha kicsit lusta vagyok egy-két dologhoz! Valószínűleg egy hibás gén okozza, sajnos még nem találták meg!

Azt hiszem, hogy sok-sok dolog történt az elmúlt két hétben, amik persze még most nem jutnak eszembe, de ahogy majd szövöm történetem fonalát, remélem eszembe jut minden.

Van hó! Még mindig. Néha esik. Van hogy több, de az olyan igazi, ahogy a képzeletünkben él a téli orosz város, néha kevesebb, de általában igaz, hogy napközben süt annyira a nap, hogy a nagy része elolvad, úgyhogy délutánra tiszta latyak, pocsolya és sár minden. Nehéz eldönteni, hogy a hideg, de hó, vagy enyhe, de latyak összeállítás a jobb. Részemről talán az előbbit pártolnám, mivel nincs túl messze az egyetem, meg a bolt se, úgyhogy nem nagyon kell megfagyni. De valahogy eddig is elviseltem ezt kellemes 0 fok körüli hőmérsékletet is.

A takarító néni felmondott nálam. Vagyis én úgy gondolom. Már két hete nem láttam. De nem baj. Jobb így, hogy nem jönnek be a szobámba! Legalábbis nem veszem észre!:) Most már a csapom is működik rendesen. Eddig nem volt jó a tus-csap-váltó (nem tudom, hogy mi a hivatalos megnevezése). De a héten jött egy emberke, aki megjavította! Most már csak rendes melegvíz kellene. Éppen a minap említettem azuramnak, hogy el bírnám viselni, ha melegebb lenne a víz. Nem azért, mert nem fagyok meg, csak… ahogy ő mondaná, én kopasztó vízben szeretek fürdeni. Ez van!

Ha jól érzékelem, a szintemen nem lakik senki, csak én. Egy héttel ezelőtt még lakott valaki a szomszédomban, az biztos, meg talán egy másik szobában is. De már nem hallok senkit. Pedig elég vékonyak a falak. Sőt! Túl vékonyak! Mindent lehet hallani! Igen. Azt is. Lehet, hogy csak képzelődök, de mintha a hűtőm egyre hangosabb lenne!:S

Igazából a múlt hét nagy eseménye szerdán történt. Kezdjük ott, hogy délután elmentem segíteni az egyik ismerősömnek oroszt fordítani. Nem! Nem vagyok penge oroszból! Csak igyekeztem magyarosabb formába önteni a fordítást. Aztán, olyan 4-5 óra körül elindultam haza. Gondoltam megyek busszal, mégis messze lakok, de aztán úgy gondoltam, hogy mégsem. Ennyi séta nekem is kell. Battyogok-battyogok, még ki se értem az utca végére, dudálnak mögöttem. Ejnye, hát nem fér el?! Ennél jobban már nem tudok az út szélén menni. Hátranézek, látom, hogy Szergej vigyorog a Volga ablakából!:) Hogy vagy? Mi újság? Hova mész? Lányos zavaromban alig tudtam néhány szót kinyögni, de gondoltam lesz oly kedves, és majd hazavisz. Nem volt. Mondta, hogy most végzett, úgyhogy lerakja az autót a garázsba, aztán megy haza. Gondoltam magamban, éljen a lovagiasság! Nem számít! Séta. Egész kellemetes idő volt, nem volt okom panaszra. Nem messze tőlem van egy bolt, ahova általában járok, hát most is benéztem, hogy töltsek a telefonomra, mert Petivel sikerült lebeszélnünk, ami rajta volt (innen is kösze megint, hogy segítettél a fordításban!!!!), meg hogy vegyek zsepit meg muffint! (micsoda fontos dolgok!!!) De mi legyen a sorrend? Töltés vagy vásárlás? Arra jutottam, hogy először töltök. Megadtam a számom, bedugtam az 50 rubelt és vártam. De nem jelent meg az az érintőgomb, aminek kellett volna. Mit csinál ilyenkor az ember? Elkezd mindenhova nyomkodni, egyre agresszívebben. De mint általában, most sem használt. Persze nem is néztem a kijelzőt! Úgy voltam vele, hogy úgysem értem mi van odaírva. Egyszer valaki megszólalt mögöttem. Néztem rá, amilyen okosan csak tudtam, de igyekeztem sugározni, hogy nem értem, amit mond. És ekkor olyan történt, ami egyszerűen hihetetlen volt abban a pillanatban! Megszólalt angolul!!!! Először nem hittem a fülemnek, úgyhogy visszakérdeztem, hogy tényleg? És tényleg! Beszéltünk néhány szót, meg telefonszámot cseréltünk, hogyha bármikor segítségre lenne szükségem. Aztán pénteken tettem egy próbát, hátha van kedve találkozni velem, beszélgetni, enni vagy inni valamit. Volt neki. Először elmentünk pizzázni (éljen a reformétkezés!), aztán úgy volt, hogy elmegyünk korcsolyázni. Sikerült addig beszélgetni, hogy már nem volt értelme elmenni, valószínűleg akkor már be is zárt. Hát akkor hova menjünk? Gyerünk el az egyik helyi dizsibe. Petiékkel már voltunk ott októberben. Akkor annyira nem volt rossz, hát gyerünk. Ittunk valamit, amit először meg kellett gyújtani, majd letakarni, várni és utána meginni. Meg voltak benne kicsi kemény bogyók is. Azok nem tudom mik voltak, de azt hiszem nem is akarom tudni, mert megettem őket. Nem volt olyan szörnyű. Meg ittunk vodkát (naná, mi mást?!) citrommal!!!! Őrület! Táncoltunk, meg szalvétán kommunikáltunk, mert annyira hangos volt a zene, ahol ültünk, hogy nem nagyon értettük egymás szavát. Úgyhogy vicces volt. Aztán hazakísért. Portás néni kicsit álmos volt, de nem csinált belőle problémát!:)

A hét nagy felfedezése: áprilisban Oroszországban játszik az APOCALYPTICA!!!! Összesen öt alkalommal lépnek fel az országban, ebből két hozzám „közelebbi” városban. A közelebbin Moszkvát és Szamarát értem. Szamara párszáz km-rel közelebb van, mint Moszkva, de még nem tudom, hova megyek. Ha egyáltalán megyek. Mert ha nem lesz senki, akkor nem lesz semmi! Azért annyira nem vagyok bátor! (Meg az anyukám azt mondta, hogy letöri a derekamat, ha egyedül elmegyek!) Úgyhogy minden vállalkozó szellemű ismerősömet várom, aki Moszkvában vagy Szamarában akar elmenni Apocalyptica koncertre áprilisban!:)

Holnap nőnap! Bizony! Innen is minden nőismerősömnek kívánok minden szépet és jót! Csütörtökön a művházban volt egy nőnapi műsor. Én úgy értettem a tanszéken, hogy mordvin zenék meg táncok lesznek, gondoltam elmegyek. Először úgy volt, hogy nem egyedül, de aztán mégis magamra maradtam. Iszonyat tömeg, meleg. Megszólalt a csengő, mindenki bement. Akkor már lehetett érezni, hogy egy kicsit hideg van, de gondoltam, ez normális, így az elején. Leginkább nők vettek részt a rendezvényen, főleg 30-40 és afölötti korosztályból. Elkezdődött a műsor. Először hosszas beszéd, meg díjátadások. Majd kezdődött az igazi koncert. Az első produkció, ahogy én kivettem, egy hirtelen összeállt, egyébként szólóénekesekből álló kis produkció volt, nagyon szívhez szóló énekkel, rózsával, meg csillogó rucikkal. A második igazán jó volt: tánc. Táncot szeretek nézni. Az általában mindig jobban leköt. Foglalkozási ártalom?!:) Aztán sajnos nem mindig tudtam követni az eseményeket, mert nem mindig volt hozzá idegzetem. Hogy is mondjam? Talán úgy lehet elképzelni, mint a Fásy mulatót vagy Lagzi Lajcsit kedves vendégeivel, csak oroszul. Igazából a második óra volt a keményebb. Azt már rosszabbul viseli az ember. Mordvin műsornak igencsak híján volt az este, de legalább láttam ilyet is. Az igazán vicces dolgok a végén következtek. Az utolsó, egy aránylag híres zenekar volt. Ha már látott valaki ülve csápolást, akkor az el tudja képzelni, hogy milyen látvány tárult a szemem elé. De megérte! Ahogy vége lett, mindenki elkezdett kifele rohanni! És kik haladtak az élen? Nem! Nem a 30-40-es korosztály. A 60-asok! Egyszerűen őrület volt. Hogy minél hamarabb kivegyék a kabátjukat, persze utána még megálltak beszélgetni egy méterrel arrébb. Majd biztos én is megértem, most még nem sikerült.